a Balatoni Szövetség honlapja

A 2017-es Balaton díjasokról

Balatonfüredi Yacht Club

A Balatonfüredi Yacht Club tavaly ünnepelte fennállásának 150. évfordulóját. A nagy múltú Club hazánk első és ezáltal a legrégebbi vitorlás egyesülete.
150 év alatt rengeteg átalakuláson, több névváltozáson is átesett, egy valami azonban sosem változott, a vitorlássport és a Balaton szeretetének és tiszteletének megosztása.
Amit az elődök 150 éve elindítottak, kisebb változásokkal ugyan, de töretlenül fejlődött. Mára a Club a hazai vitorlássport egyik vezetőjévé vált, de nemzetközi szinten is folyamatosan képviseli Balatonfüredet illetve a Balatont, ezzel hozzájárulva a környék és a tó nemzetközi ismertségéhez. A Club tagjai közül többen is olimpikonok, versenyzői több világ és európai eseményről tértek vissza eredményesen. A BYC számos európai és világbajnokságot rendezett, melyek egyaránt biztosították a téli és nyári Balaton hírét.
Ez a Club a hosszú évtizedek során, a hagyományőrzés mellett, mindvégig szem előtt tartotta a folyamatos fejlődés fontosságát, az újabb sportoló generációk nevelését és támogatását. Ifjúsági sportolókat képez, utánpótlása országosan a legjobban között van és külföldön is szép eredményeket ér el: a gyerekek között olimpikonok, világ- és Európa bajnokok is vannak. A nyári gyerektáboraiban minden évben több száz gyerek ismerkedik meg a vitorlázás alapjaival, új ismereteket szereznek a környezeti értékekről, a környezetvédelemről.
Az egyesület a kulturális programok mellett a közösségi élet ápolását is folyamatosan szem előtt tartja. Klubtagjainak változatos és sokszínű, közösségépítő programokat szervez. A jubileumi programsorozatának keretében rajzpályázat meghirdetésével közel száz olyan gyereket is megszólított, akiknek korábban nem volt kapcsolatuk a vitorlásélettel. Az elkészült pályaművekből kiállítás is nyílt, az első helyezett alkotások pedig képeslap formájában a városi múzeumban megtekinthetők és megvásárolhatók.
A BYC komoly sportdiplomáciai tevékenységet is folytat, tagjai közül többen nemzetközi vitorlás szervezetek vezetőségében tevékenykednek, de képviselőik dolgoznak az Európai Vitorlás Szövetségben, a Magyar Vitorlás Szövetség elnökségében, az MVSZ különböző bizottságaiban, valamint megyei szinteken is. Az egyesület fiatal edzőket foglalkoztat, akiket folyamatosan segít a szakmai továbbképzésben.
A Club a sportélet és szabadidős tevékenységek népszerűsítésével elősegíti, hogy a Balatonra érkezők minél több időt töltsenek el a térségben, ezzel hozzájárulva a magyar turizmus fejlődéséhez.
Budapest, 2017. augusztus

Magyar Vitorlás Szövetség

 

Oláh Miklós

Oláh Miklós több mint harminc éve él a Balaton mellett, gyermekkorát Pakson töltötte, majd Szombathelyen, azt követően az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen szerzett diplomát. Évtizedek óta aktív közéleti és civil szervezeti tevékenységet folytat a Balaton partján a Balaton érdekében.
Hosszan lehetne sorolni mennyi különböző szervezetben tevékenykedik, többek között Alapító tagja volt a Comitatus alapítványnak és a Magyar Politikai Intézetnek, tagja a Magyar Szociológiai Társaságnak és a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Területi Bizottságának. Elnökségi tagja, majd évekig alelnöke volt a Balatoni Civil Szervezetek Szövetségének. Jelenleg is kuratóriumi elnöke a Nyilvánosságért és a Civil Társadalomért Alapítványnak. Balatonfűzfő lakossága 2006-ban önkormányzati képviselőnek választotta, a városvezetésben a Településfejlesztési - Bizottság elnöke volt.
Társadalomtudósnak senki sem születik, de azzá válhat, ha a tudására és élményeire alapozva meg akarja érteni és másokkal is megértetni azt a változó világot amelyben élünk, annak érdekében, hogy ezt a világot még jobbá tehessük, ezért dolgozik Oláh Miklós.
Komoly társadalomtudományos kutatási tapasztalata miatt kapott felkérést arra, hogy a Balaton Fejlesztési Tanács munkaszervezetének Társadalomtudományi Kutatócsoportját megszervezze, kutatásvezetőként irányítsa. Ezt a tevékenységét, amit nevezhetünk a hivatásának, 2001. óta fáradhatatlanul végzi.
Elévülhetetlen érdemeket szerzett a Balaton körül zajló társadalmi és gazdasági jelenségek olvashatóságában és közérthetőségében. Több mint száz Balatonnal foglalkozó szociológiai tanulmány szerzője, társszerzője, vagy lektora. Publikációi számos tudományos lapban megjelentek. A Balaton tanulmányok a társadalom legkülönbözőbb témaköreit érintették az itt élő lakosság jellemzőitől a külföldi és belföldi üdülőkig, a fiataloktól az idősekig. Kiemelt szerepe volt az üdülőkörzet gazdasági folyamatainak térképezésében is.
Szakértelmét dicséri a Balaton monitoring rendszer kialakítása, amelynek segítségével a Balaton fejlesztéshez alapvetően szükséges helyzetelemzési és stratégiai – operatív dokumentumok szakmai anyagainak tudományos alapozását végezhették el az eddigi összes uniós programozási időszakban. A már meglévő, vagy feltárt információk szakmai és köznyelvi feldolgozása terén is jeleskedett.

Siófok, 2017. augusztus

Balaton Fejlesztési Tanács
elnöke

 

a Balatoni Nyár című műsor és szerkesztősége

A Balatoni Nyár, mint televíziós műsor már évek óta minden nyáron, 10 héten keresztül Révfülöpről népszerűsíti a Balatont. Véleményem szerint nincs még egy ilyen műsor, amely ekkora teret biztosít az országhatárokon belül és kívül is egyaránt a Balatonnak.
A műsor fontos missziója, hogy bemutassa a Balaton-parti településeket, azok különlegességeit, szokásait és kulturális programjait. Az utóbbi években már a Balaton vonzáskörzetében található települések megismerésére is kiszélesedett a műsor témája, amely még több színt vitt az adásokba. Minden nap más-más település áll a műsor középpontjában, így a nyári időszak alkalmas arra, hogy a nézők körbejárhassák a teljes Balatont és környékét, illetve megismerkedhessenek a magyar tenger és vonzáskörzete rejtett kincseivel, fesztiváljaival, rendezvényeivel. Ezek az ajánlások a célcsoportok sokszínűségét is figyelembe veszik, így legyen szó családi nyaralásról vagy egy baráti fesztiválozásról, mindenkinek remek program-, sport vagy gasztronómiai lehetőségeket kínál a műsor.
Véleményem szerint a szóban forgó díj odaítélése során figyelemmel kell kísérni azt is, hogy a Balaton szempontjából pozitív hatásokat megőrizzük, visszajelzést adjunk és folytatásra bíztassuk az érintetteket.
A műsor komoly értékének tartom, hogy tudatosítja a nézőkkel, hogy a Balaton régió, nem csak turisztikai célpont, hanem itt egész évben élnek emberek. Az itt élő hétköznapi embert megszólítva mutatja be a régiónknak azon elemeit, melyek az Ő számukra is értéket képviselnek, fontosak és esetleg a mindennapjaik, ünnepeik része. Így akár legyen szó egy helyi személy által bemutatott specialitásról, amely megismerteti a TV nézőt a régió gasztronómiai jellegzetességeivel, de a rá épülő fesztivál, gasztronómia rendezvény pedig már idecsalogatja a nézőt és turistát „alkot” belőle.
A szerkesztők több aspektusból is bemutatják a régiónkat. Ennek egyik fontos eleme egyrészről, amikor ismert és elismert emberekkel folytatott beszélgetések során az emlékeik, kötődéseik megismertetésével teszik emberközelivé térségünket. Másrészről pedig a műsor olyan helyi, tehetséges személyeket – nagyrészt fiatalokat - is bemutat, akik a jövőben még közismertté válhatnak.
Az előzőekben felsorolt műsorelemek összessége ad egy olyan egységet, mely eredményeképpen tudott olyan elismertséget szerezni a műsornak és ezzel párhuzamosam a régiónak is mely azt eredményezte a Balaton Díj odaítélését.

2017. augusztus 25.

Balassa Balázs sk.
BSZ elnök

Copyright © 2019. All Rights Reserved.

DMC Firewall is a Joomla Security extension!