a Balatoni Szövetség honlapja

Hírek

Új elnök a Balatoni Szövetség élén

 

A Szövetség 1904-ben Dr. Óvári Ferenc kezdeményezésére alakult „abból a célból, hogy az egész partvidéket virágzóvá fejlesszék”. Megalakulása után 40 éven át sikeresen működött, majd 1994.-ben alakult újjá. A múlt szombaton megtartott ciklusnyitó közgyűlésen az eddigi elnök -Ruzsics Ferenc Keszthely város polgármestere – mandátuma lejárt, helyére választottak új elnököt, de módosult a Szövetség alapszabálya és az elnökség összetétele is. Szakítva az eddigi hagyományokkal ezúttal egy kistelepülés – Szigliget - polgármesterét Balassa Balázst választotta elnöknek a közgyűlés. Az új elnök céljai közt szerepel egy erős érdekképviselet kialakítása, mely során az önkormányzatok véleményét, érdekeit képviselné a Szövetség a kormányzat felé. A jelenlegi magas Balaton vízszinttel járó problémák is sürgős intézkedést kívánnak, ahogy a balatoni strandok állapota, valamint a Balaton medrének karbantartása is. Kiemelt figyelmet kíván fordítani a horgászturizmus feltételeinek megteremtésére, mely a halászat leállítása után fénykorát élheti majd. A part menti közlekedés is sok kihívást tartogathat még: a kötöttpályás közlekedés fejlesztése csakúgy, mint a balatoni bringakörút fenntartása, továbbépítése, vagy akár az északi part jobb megközelíthetősége. Az újonnan választott elnökség az elnök mellett két társelnökből (dr. Lengyel Róbert Siófok polgármestere Somogy megyéből és Ruzsics Ferenc Keszthely polgármestere Zala megyéből), megyénként két fő polgármesterből (Veszprém megye: dr. Bóka István Balatonfüred és Huszár Zoltán Örvényes polgármestere, Zala megyéből: Papp Gábor Hévíz és Gál Lajos Gyenesdiás polgármestere, Somogy megyéből: Lombár Gábor Balatonfenyves és Csákovics Gyula Zamárdi polgármestere), valamint Somogy, Zala és Veszprém megyei önkormányzatának egy-egy delegáltjából áll. A felügyelőbizottság elnöke Kovács József balatonkeresztúri, tagjai: Koncz Imre balatonakali és Novák Ferenc zalakarosi polgármester. A Szövetség új taggal is bővült. Az alapszabály módosításának köszönhetően már nem csak a BKÜ területéről lehetnek tagjai az önkormányzatok, de az azzal határos települések jelentkezését is várja a Szövetség, így a tagok közé kerülhetett Lepsény nagyközség Fejér megyéből.

Copyright © 2019. All Rights Reserved.

DMC Firewall is a Joomla Security extension!