a Balatoni Szövetség honlapja

Hírek

Az Év Balatoni Háza pályázat középület kategória nyertese - Alsóörs, Marina kikötőépület és hotel

Nem könnyű feladatot kaptak az alkotók, amikor megbízták őket az újonnan épült alsóörsi kikötő központi épületének tervezésével. Egy megtartásra szánt „üzemi” építmény mellé, egy igen szűkös építési helyre kellett megálmodni a többfunkciós kikötőépületet.

alsoors1Az alkotók szerint: „a szándék egy part felé erősen kinyíló, környezetével, minden funkciójával és a meglévő műhellyel is egy egységet képező, klubházként megjelenő épület létrehozása volt, étteremmel, klubhangulattal, vendégszobákkal, kikötői vizesblokkal, a kikötői területek transzparens kialakításával, ahol a térrészek egyszerre különülnek el és hatnak egymásba”. E célt a tervezők maradéktalanul megvalósították. Kompakt, rendkívül jól funkcionáló téregyüttest hoztak létre a rendelkezésre álló kis területen.
alsoors2Az építészeti arculat visszafogott, mégis nagyvonalú, az alkalmazott anyagok és szerkezetek megválasztása jellemzően a Balaton ezen térsége hagyományainak és sajátosságainak megfelelően történt, illeszkedése a környezetébe példaértékű. A belső kialakítása meghitt, nagyszerűen harmonizál a külsővel. Kiemelendő, hogy a tervezők nem a divatos építészeti trendeknek kívántak megfelelni, hanem a helyi építészeti és táji adottságok figyelembe vételével a tó partjára kiválóan illő balatoni házat terveztek.
Az épületet körülölelő terek megnyitásával az új Marina és a kikötőépület környezete Alsóörs korábban nem létezett, új korzójává vált.
Felelős építész: Szilvási Attila (KM07 Kft, MéGeV Bt.)

Építészek: Bende Attila (KM07 Kft)
Kiss Gábor (Sementis Kft)
Építész kiviteli terv: Nóbik Orsolya (NoPlot Bt.)
Kiss-Martinovszky Zsuzsa (Itram Kft)
Belsőépítészet: Szilvási Attila és Nóbik Orsolya
Tartószerkezet: Szántó László (Exon2000 Kft)
Épületgépészet: Lantos András (Lanterv Kft)
Épületvillamosság: Sándor Dávid
Épületszerkezet (kiviteli terv): Kapovits Géza (Artheseus Kft)
Tájépítészet (kiviteli terv): Balogh Péter Isván és Major József (S73 Kft)

Az Év Balatoni Háza pályázat díjazott épülete - Nők a Balatonért Egyesület különdíja - Dióligeti lakóház

dioliget1Az ingatlan a Balaton déli partjától 11 km-re, a Séd-patakvölgyében, Pusztaszemes település belterületén található. A tervező építész páros a saját családjának tervezte.
Az épületet az egyszerűség, az átgondolt, letisztult formavilág és maximálisan a környezetbe való illeszkedés jellemzi. A telek lejtős adottságát kihasználva az épület lábakon áll, így a lakótér a lombkoronák szintjén helyezkedik el, természetközeli érzetet teremtve. Az egyetlen nagy légtérből álló épületbelsőben az eltérő funkciókat belsőépítészeti elemekkel differenciálták, egyedül a kiszolgáló vizesblokk került zárt dobozba, melynek tetején egy kis galéria került kialakításra. A belsőépítészetben is az egyszerűségre törekedtek, szintén egyszerű, modern formákat használva.
dioliget2Az épület léptéke is a tájra jellemző beépítéshez illeszkedik. Az épület építéséhez és burkolataihoz is jellemzően természetes, esetleg újrahasznosított anyagokat használtak fel.
Fontos tervezési szempont volt az építés minél egyszerűbb kivitelezhetősége, a minimális géphasználat. Előnyben részesítették a szárazépítési, szerelhető technológiákat, a helyszínen, vagy akár műhelyben előregyártható elemeket, így törekedve a minél kisebb környezeti beavatkozásra az építés során. Ennek köszönhetően a telek ma is fákkal, bokrokkal dúsan borított. A felhasznált, beépített műszaki megoldásokkal és tervezési elvekkel az üzemeltetés fenntarthatóságát biztosították, így végső soron az épület teljes életciklusára vetített minimális ökológiai lábnyom elérése volt a cél.
Követendőnek tartjuk, hogy a növényzetet csak minimálisan vágták ki, meghagyták eredeti állapotában.

Építészek: Villányi Norbert és V. Marton Rozália (Vilma Stúdió Bt.)
Tartószerkezet: Ther Antal
Épületgépészet: Almási Zsolt és Kurunczi György
Épületvillamosság: Zentai Csaba

Az Év Balatoni Háza pályázat díjazott épülete - Balatoni Szövetség különdíja - Csopak, Schieszl pince (gazdasági épület)

csopak1Mint fehér hattyú a Balatonon, úgy ragyog fel a fotókon a csopaki szőlőhegyen található Schieszl pince épülete.

Már az első kép után nyílvánvaló, Szűcs Endre és tervezőtársainak egy újabb, balatonfelvidéki népi építészeti jegyeket felvállaló házával találkozunk.

A helyszíneléskor egyre erősödött az az érzés, hogy itt valami újra a helyére került. Igen, ez az épület itt és így helyén való, mintha már száz éve itt állna.

csopak2Azonban a bejáráson előkerült a felújítás előtti állapot fotója, itt fekete-fehérben láthatjuk, mely mást mutat, eszembe juttatva a közismert és napjainkban újra játszott „Rút kis kacsa” történetet.
Dicséretes ez a tervezői alkotás, mely a funkcionalista, kissé csúnyácska gazdasági épületben meglátta és beleálmodta azt a szőlőhegyi pince-présház épületet, a borházat, mely méltó otthona a hegy levének, a hazai és nemzetközi borversenyekről rendre díjakkal hazaérkező Schieszl boroknak.

 

 

Felelős építész:: Tóth Péter DLA (Hetedhét Építész Kft)
Építészek: Dr. Szűcs Endre (Mérmű87 Kft)
Kis Kálmán (Hetedhét Építész Kft)
(Fotók: Jurassza Zsófia)

Copyright © 2019. All Rights Reserved.

DMC Firewall is developed by Dean Marshall Consultancy Ltd