Kék hullám zászló

A Balatoni Szövetség 2019.-ben is meghirdette a Kék Hullám Zászló strandminősítést, melyre ezúttal 35 strand nevezett. Több olyan strand is megmérettette magát, amely eddig még nem vett részt a minősítésben, illetve van néhány olyan is, amelyik idén –a jelenleg is folyó felújítási, fejlesztési munkálatok miatt- kimarad a versenyből.
A helyszíni bejárások – az iskolai tanítási szünet kezdete után- 2019. június harmadik hetében zajlottak az értékelésbe bevont partnerek, szervezetek képviselőinek részvételével.
A Balatoni Szövetség képviselőin kívül a Nők a Balatonért Egyesület, a Balatoni Turizmus Szövetség, a Balatoni Kör, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, valamint a Somogy Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának munkatársai helyszíneltek még a strandokon. Segítette az értékelést a Kerékpáros Magyarország Szövetség képviselője, aki a kerékpárosok számára fontos szempontokat figyelte a strandokon.
Idén négy különdíj került kiosztásra: a Balaton Legjobb Szabad Strandja, a Balaton Családbarát Strandja, a Balaton Kerékpáros-barát Strandja, valamint a Balaton Legsportosabb Strandja.
A minősítés során a bizottság vizsgálta a parkolási viszonyokat, a vizesblokkok állapotát, tisztaságát, a strand akadálymentesítésének szintjét, a környezet állapotát, a játszóterek minőségét, árnyékoltságát. Figyelembe vették a sportolási lehetőségeket, de a gyerekbarát szempontokra (pelenkázó, családi öltöző) is odafigyelnek. Vizsgálták a strandi vendéglátóhelyek kínálatát és egyéb szolgáltatásokat (WIFI, értékmegőrző stb.).
Idén –az elmúlt évekhez hasonlóan- újra egytől öt csillagig kaptak értékelést a nevezett strandok, ezzel is jelezve a fürdőhely színvonalát.
A három Balaton parti megye: Veszprém, Zala és Somogy megye önkormányzata különdíjat ajánlott fel egy-egy - a minősítés során kiemelkedően szereplő- megyéjükben fekvő strand számára.

A minősítés során legtöbb pontszámot elért strand idén a Csopak Községi Strand lett, mely a Balaton Turizmus Szövetség különdíját kapta.

A Balaton Családbarát Strandja 2019. címet idén a gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el.

A Balaton Legsportosabb Strandja 2019.-ben az Ábrahámhegy Községi Strand lett.

A Balaton Kerékpáros-barát Strandja 2019.-ben a vonyarcvashegyi Lido Strand.

A Balaton Legjobb Szabad Strandja 2019. cím a balatonboglári Platán Strandra került.

A megyei különdíjasok:

A Somogy Megyei Önkormányzat különdíját a balatonföldvári Keleti Strand kapta.

A Veszprém Megyei Önkormányzat különdíja a szigligeti Községi Strandhoz került.

A Zala Megyei Önkormányzat különdíját a keszthelyi Városi Strand kapta.

 

Öt csillag: (16)

1./ Vonyarcvashegy Lidó strand
2./ Balatongyörök Községi strand
3./ Gyenesdiás Diási Játékstrand
4./ Szigliget Községi strandfürdő
5./ Balatonfüred, Kisfaludy strand
6./ Alsóörs Községi Strand
7./ Balatonfüred, Esterházy strand
8./ Csopak, Községi strand
9./ Keszthely Városi strand
10./ Balatonalmádi Wesselényi Strand
11./ Balatonberény Községi Strand
12./ Balatonföldvár Keleti Strand
13./ Balatonakali Községi Strand
14./ Badacsonytomaj Városi Strand
15./ Balatonlelle Napfény Strand
16./ Balatonboglár Platán Strand

Négy csillag: (14)

17./ Zamárdi Nagy strand
18./ Révfülöp Császtai strand
19./ Ábrahámhegy Községi Strand
20./ Balatonudvari Községi strand
21./ Balatonederics Zöld Hullám Strand
22./ Keszthely Libás strand
23./ Siófoki Nagystrand
24./ Zánka Községi Strand
25./ Balatonszárszó Mikszáth utcai Központi Strand
26./ Fonyód, Panoráma strand
27./ Balatonudvari Fövenyesi strand
28./ Balatonmáriafűrdő Központi Fizető strand
29./ Balatonföldvár Nyugati Strand
30./ Gyenesdiás Lido Strand

Három csillag: (5)

31./ Keszthely Helikon strand
32./ Révfülöp Szigeti strand
33./ Balatonfüred Camping (Széchenyi Strandfürdő)
34./ Balatonfűzfő Fövenyfürdő
35./ Balatonfűzfő Tobruk strand

 

Balatonfüred, 2019. július 05.

Fabacsovicsné Kovács Krisztina
Balatoni Szövetség

Copyright © 2014. All Rights Reserved.

DMC Firewall is developed by Dean Marshall Consultancy Ltd